2006. április 15., szombat

Üdv mindenkinek!

Megjöttem a finn megnyitóról! Hipp-hipp! Nagyon bensőséges volt a hangulat, Vass Robival ketten képviseltük az MKA-t és a hímnemet egyaránt, kb. nyolc nem Akadémista, és nem hím között. Helyt álltunk - merem kijelenteni - bár másrészt le is járattuk kissé magunkat, mert mi ketten láthatóan a hímsoviniszta pronyó képregényt képviseltük, ami nem mindig vicces önéletrajz, vagy vicces-rajzos blog, hanem esetenként "garfikailag is korrektül ki van dolgozva". Szal a pronyó vonal, mint festészetben a Valejjó, meg a nem eléggé naiv alkotók.
A beszélgetésből kiderült, milyen messze van egymástól Finn- és Magyarország, és két képregényvalóság. Részemről túl régóta élek már itthon, kezdem elfelejteni...

Mint kiderült a hölgy, vagy hogy ne alacsonyítsuk méltóságában, ilyen előítéletes, soviniszta, bélyeggel: aktivistaelőadónk három éves állami művészeti ösztöndíjat kapott - olyat, amit a képzőművészek meg zenészek is szoktak, mert Finnországban már nem kétséges, vajon a képregény művészt-e -, aminek egy részét arra költi, hogy pl. Indiában képregénykurzusokat vezet helybélieknek, akik aztán az elkészült munkákat a falakra ragasztják, ahonnan idővel lemossa az eső, leeszik a tehenek, amennyiben lisztből készült a csiriz. Ezt ő mondta szó szerint. Igazán kedves történet.

Jó az ötlet abból a szempontból is, h valóban el tudom képzelni a jobbára analfabéta indiai parasztokat, hogy eldumcsizgatnak egy-egy ilyen egzotikus újításon, ami ráadásul saját falubélijeik kézügyességét fantáziáját dicséri. De az érzést azért nem tudom elnyomni magamban; a szagot, a fehér ember szagát, amint állami pénzből, nagy kék szemekkel megérkezik a művész az elmaradott faluba és ilyen módszerekkel, tyúklépésekben megmenti a világot. Ma divatos szó jut az eszembe: katasztrófaturizmus. Finnországban ma nagy divat fejlődő országokba menni, és ott jót cselekedni a nyomorultakkal.
Azon sem tudtam túllépni, hogy rendben, esetleg azok a szülők nem "eliminálják" a leánygyermeket, akik olvassák ezeket a képregényeket. De akkor mi lesz? Eladják őket prostinak? Mert enni kell...

És mielőtt bárki is ízléstelen kukacoskodással vádolna: persze, menjen, vigye oda, mutassa be a kultúráját, az értékítéletét, de ne pofázzon már bele helyi szokásokba, azon a címen, hogy neki van pénze odamenni, és jótékonykodni. Tüntessen basszameg az illetékes minisztérium előtt, hogy csűrjön már rá az állam rendes büntetővámokat az olyan cégek termékeire, amik képesek napi 1 dollárért dolgoztatni embereket, gyerekeket. Attól, hogy a nyomorult indiai paraszt nem csapkodja falhoz újszülött leánygyermekét még nem változik semmi. Maximum alultáplátságban fog elpusztulni a gyerek, vagy azért mert nincs gyógyszer. De hagyjuk ezt, mert ez már politika, nem képregény.

grassroot_india_02_amrith_basumatary_final - You do not have sufficient permissions to view this object.

Ezt a projektet a finn külügyminisztérium finanszírozza, tehát kedves tagság, aki úgy gondolja van hozzá elég ereje, essen neki a magyar külügyminisztériumnak, hogy Indiába akar menni nemzetközileg az AIDS ellen kampányozni képregénnyel, vagy a nők teljesértékű élethez való jogának elismeréséért. Esetleg megostromolhat egy másik minisztériumot, hogy BAZ megyében analfabéta bennszülötteket képregényes plakátokkal segítsen a civilizálódásban.
Mondjuk erre talán nagyobb lenne az esély, ha egy ügyes kezű svéd munkanélkülinek jutna ilyesmi az eszébe, és mi például inkább a finn Lappföldön osztanánk az észt, a képregényhez alig konyító, motorosszános számi nomádoknak, hogy óvakodjanak a civilizációs betegségektől, meg az ózonjuktól. Na annak ne menjenek a közelébe! ...és mindig használjanak kondomot! - csak ott kurva hideg van télen, meg kurva sötét. Én inkább a Karib-tengerre húznék benszülötteket képregényre tanítani, szal, ha valaki tud ilyet, szóljon, két óra elég a csomagolásra.
A lényeg: a worldcomics.hu még nem létezik, aki kedvet érez rá, hát adjon a lovaknak, had zörögjön a szekér...Összességében elég faramuci volt a helyzet, mert amikor végre elkezdtünk volna beszélgetni, képregényről is, pl. összehasonlítani a magyar és a finn helyzetet, stb. tapasztalatokat megosztani, meg ilyesmi, és úgy tűnt, már-már beszélgetni fogunk, hirtelen mindenki pakolni kezdett, és hazament. Eljöttünk hát mi is, és ha Vass Robi intézi a témát, akkor majd holnap viszünk egy-egy Pinkhell-t a csajnak, aki Geek borítójától úgyis be fog hányni, az biztos. (Most már sajnálom, h nem jött még ki a Nagy Pacalzabálás-t megörökítő Pinkhell szám, mert akkor bizti, nem tudna repülőre ülni a csaj.)...Tulajdonképpen nem is volt olyan...Szal nem is érdemli meg, h csúfondároskodjak itten. Tök jófej volt... - csak távoli, mint egy marslakó.Soha nem mondanám el neki, miből van a pacal. Egy különleges gombaféle, azt mondanám neki, azt hiszem.A hölgy (csakazértis hölgy!) azon a véleményen volt, h mivel a finn képregénynek nincs hagyománya, ezért tudtak friss ösvényt vágni a gazban, és kijutni nyugatra: Párizsba, Genfbe. - ismerős, mi?
Erre én közbevetettem, h tudtommal a Fantom finn képregény volt, amiről ő nem tudott (és valójában én tévedtem, a jenkik kezdték, de aztán egy finn faszi - Kari T. Leppänen - is rajzolta egy ideig), Katja viszont csak azt az ÁTOK Muumi-t emlegette, amitől viszont én hányok, és hánytam, már amikor először megláttam, akkor is.
Viszont megfeledkezett Mika Waltari, az egyik legnagyobb finn író képregénynovelláiról is, amik nekem szintén nem tetszettek, de kétségtelenül létező sztrippek valamikor a világháború környékéről. Nem tudom, pontosan, mióta létezik a Finn Képregény Társaság - amitől a hölgyemény valamikor megkapta a Fafej díjat, a finn képregény Oszkárját, de '79 óta rendez képregényfesztivált Helsinkiben, és osztja a fafejeket. Szóval ilyen múltra azt mondani, nincs, az már szintén politika.

Aztán érdekes momentum volt még, amikor megemlítette a lassan húsz éve Olaszországban élő Kati Kovacs nevű hangsúlyozottan finn képregényrajzolót. Kedves tolmácsunk aztán hangsúlyozottan Kovács Kadi-nak mondta a hölgy nevét, ami kellemes félút a magyar névszerkezet és a finnes kiejtés (Kadi) közt. Ez tetszett.

És mint mondtam aztán egy percre egészen felszabadulttá lett a beszélgetés, szóba került pl. a finn-manga mint új trend a maga morbidságával együtt: az egyik legnagyobb trafiklánc Finnországban óriási mennyiségben kezdett finnül magnákat nyomni, ahogy kell rendszeresen, óriási tömegben, és ahogy az szokott lenni, teljes a siker... Akkora divat lett belőle, de akkora, hogy a csaj teljesen ki is van rá bukva. Megértem. A helyében én is ki lennék.

E zord külső mögött rejtőző őzsuta szívre már az is istentelen csapás volt, amikor tavaly a Gödörben egy pöttöm kis csaj azt kérdezte, na és hol vannak a mangák? Mint tudjátok a Gödör kiállítás elég szarul volt eleresztve mangából...

E zord külső mögött rejtőző érzékeny szív már akkor is megdermed, amikor saját gyermekeimet látom rohadt Donald kacsa képregényekkel a kezükben. Pedig ez Finnországban szintén nagy divat. Még a volt feleségem is lemerevedik, ha Donald kacsa albumot kap a kezébe, jobban érdekli, mint a keresztrejtvény. Itt ne ütne a manga? Ugyan... és erre mondja Katja, h nincs képregénykultúra? Persze nem olyan, mint a békaevőknél, de ha már valaki hetente legalább egy kétszáz oldalas Donald kacsát elolvas, akkor az már jelent valamiféle függésszerűt. Az, hogy a kölykeim fejenként öt Donald kacsa albummal érkeznek a nyaralásra az is - jegyzem meg.

Mi ebből a tanulság? Őszinte legyek?

• a, nem akárki kapja meg a finn kulturális alap három éves ösztöndíját
• b, a francia piacra is ki lehet jutni, bár a csajszi elmondása szerint a franciák keresték meg őket és nem a nagy kiadóknál vannak hanem egy undeground csoportosulásnál, ami gondolom "művészképregényben" utazik, de ez elég volt ahhoz, hogy Angoulem-ban ők legyen a díszvendégek az idén. Ahogy arról már a kneten is szó volt, a finn képregény szinte színtiszta underground. (persze a beszélgetős pár perc végére a csak előkapartunk még néhány valóban jó finn képregényt a nem létező múltból. Előkerült például egy Conan-szerű világot rajzoló fickó neve (Petri Hilttunen), aki évekig kórházi takarítóként dolgozott, és mellette nyomatta a Conan-jait, míg végül Kalevala témájú szkriptekben kezdett gondolkodni, és otthagyhatta a kórházat. Úgy is mondhatnám, kigyógyult Conan-ból. Az azért elég világosan kiderült a számomra, h valójában nem nagyon érdekelte őt a képregény, csak az a rész, amit személyesen közelinek érzett. Részemről nem is látok ebben semmi kivetnivalót, a Muumit-t pl. én hagytam volna ki a felsorolásból, ahogy általában ki szoktam Bucót, Szetit Tacsit, vagy mi a franc volt ez...
• c; Fel kéne venni a kapcsolatot minél több külföldi alkotócsoporttal, köztük a finnekkel is, nem ártana nyitnunk kissé kifelé, tágítani a látókörünket. Tisztában vagyok vele, hogy kritikát igazán itthonról kapunk, de úgy érzem, a hazai kritika bizony megköti a kezünket. A hazai közönség ízlésvilágát is formálni kell. Olvasók, alkotók egyaránt nagyon messze vagyunk Helsinkitől, de Helsinki közelebb van Párizshoz, mint Budapest. Ezt adjátok össze...

- Y-city (Márkus Zoltán)

Blogba Véste: Pinkhell 21:59

 

2006. március 22., szerda

Mozinyet

A legutóbbi, Saban által prezentált Mozinetes képregény (Mátrix 4), úgy tűnik, egyben a filmes magazin utolsó MKA-s képregénye is volt - megszűnik tudniillik a rovat. A dolgot testületileg sajnáljuk, egyúttal felhívjuk kedves nézőink figyelmét a még megmaradt szigetekre, a PinkHell képregénymagazinra és a kiemelkedően undorító Sushi Stripre (a legújabb, "operation fekália" elnevezésű akció júniusra várható - kötelező vétel), hogy csak az MKA által birtokolt területeket említsük. Önző módon.

- P

Blogba Véste: Pinkhell 20:06

 

2006. január 7., szombat

Mozinet és MKA

Lemaradtunk, mint a nagyi sózott lepényéről a hajhagyma, de sebaj, gyorsan pótolunk. Szóval az eggyel ezelőtti Mozinet Magazin képregényes rovatában egy Kill Bill comic volt, a legújabb, ehavi számban pedig Kiss Gábor alkotott egy oldalnyit Harcosok Klubja témában. Az előbbiről íme egy promókép:

A következő hónapban egy "A Kör" (The Ring) témájú egyoldalas várható.

Blogba Véste: Pinkhell 0:10

 

2006. január 5., csütörtök

A rozsomák, mint olyan...

Messziről indulunk, de gyorsan fogunk haladni. Az egész úgy kezdődött, hogy a "Vándorszínészek" kódnév alatt futó kalandozócsapat szert tett egy "Bag of Tricks" nevű varázstárgyra, amit én most szabadon Trükkös Tasakként fordítanék le. A tarani magisztrátus egyik főnökétől kapták vissza nem térítendő hitel formájában, több más előre kiválasztott tárggyal egy csomagban, gyakorlatilag előre kiutalt jutalom gyanánt, valójában a megbízás sikeres teljesítése érdekében, de témánk szempontjából ez most nem különösebben releváns. A tárgy leírása a következő:

A csapat egy "Rust" típusú, rozsdaszínű zsákra tett szert. Amint látható, a használó, ha a zsákba nyúl, 30% eséllyel egy olyan kis labdacsot fog előhúzni, mely miután eldobták, rozsomákká (wolverine) fog változni, és amennyire tőle telik, igyekszik végrehajtani a használó által kiadott utasításokat. Teljes mértékben normális rozsomák, tehát hiába beszélünk hozzá, alapfunkciója pedig a tárgyat használó épségét fenyegető ellenség megsemmisítése. Kiderült, hogy rajtam kívül a csapatban senki sem tudja pontosan, hogy mi is az a rozsomák, és csak egy ember, Gólem bácsi, a játékvezető sejt róla annyit, hogy “valami menyétféle”. Egy kissé meglepődtem, de nem nagyon, mert már tisztában voltam ennek a remek állatnak a méltatlan ismeretlenségével. Úgyhogy elhatároztam, hogy a következő játékalkalomra előkerítem a Charlie Bood által jegyzett "A természet csodái" című ismeretterjesztő képregény azon példányát, melyben helyet kap a rozsomák is, és megmutatom a party tagjainak, pontosan mi is lát neki az ellenség széttépésének, amikor Henk a zsákba nyúl és veti a lasztit.  Ez a képes újság egyébként szerintem az én generációm természettudományos nevelésében alapvető szerepet játszott, nagyjából akkorát, mint David Attenborough. Legalábbis annak idején általánosban több haveromnak is mindig megvették a szülei az aktuális példányt, nekem szerencsére megvolt az összes, ó, fénypontjai mind az adott hónapnak.  A rozsomák megjelenését a lapban annak idején kitörő örömmel fogadtam, mert már hallottam ezt a szót, és nem tudtam mi az... de akkor, a címszereplőt kérjük, ne kuksoljon többet ott a faágon, hanem vesse le magát ide a porondra, ha lehet éktelen morgás, hörgés és vicsorgás közepette!

A rozsomák valóban menyétféle, konkrétan a menyétfélék családjába tartozik, a legnagyobb ilyen lény. A nagyobb darabok megnőnek egy méteresre, húsz centis farokkal, és nyomhatnak úgy harminc kilót.

 Brutális, kegyetlen, kompromisszummentes állat. A rokonai egerésznek, meg tyúkok vérét szívják ki, de a rozsomák nem szarakodik, lazán kinyír egy rénszarvast. Egy egyméteres lénytől azért ez elég komoly fegyvertény, persze nem úgy vadászik mint egy oroszlán mondjuk. Jól mászik, úgyhogy szívesen közlekedik sziklákon, fákon. És fentről, lesből ráugrik az arrajáró szarvasra, és tépi, marja szét a nyakát, onnan már nem lehet lerázni, ahogy Charlie papa fogalmaz: "A rozsomák szívós ragadozó. Belevájja a fogait a rénszarvas nyakszirtjébe, s el nem engedi. Akár több száz méteren át gyötri a szarvast, míg az össze nem csuklik. Ezután teletömheti magát." - az ehhez illő obligát kis képpel, ahogyan a rozsomák négy lábbal megüli a szarvast, és kínozza durván.

 Ideges állat. A vándorszínész party hátteréül szolgáló DnD 3.0 szabályrendszerében a statisztikái között szerepel a "rage" különleges képesség, melynek lényege, hogy ha harc közben megsérül, akkor tényleg nagyon dühös lesz, vérben forgó szemmel kezd iszonyatos mészárlásba, támadásai és effektív ereje megnövekszik, míg a védekezést valamelyest hanyagolja. Minden alapot nélkülöz az a kis félmosoly, amely most eleddig rozsomák-ügyben tájékozatlan olvasóink orcáján ül minden bizonnyal, ugyanis, komolyan, gyakran még egy medve is otthagyja inkább a frissen ejtett zsákmányát, ha egy ilyen kis méregzsák odamegy és elkezd neki emberkedni. Ezek mellett pedig okos is, ahogy a menyétféléktől ezt megszokhattuk. Sokáig azt hittem, egyrészt azért nem ismeri senki mert csak Amerikában él, de nem. Latin neve Gulo Gulo, amiből az amerikai verzió gulo gulo luscus, az eurázsiai pedig gulo gulo gulo (hehehe). Természetesen a kihalás szélére sodródott, veszélyeztetett faj, számuk az utóbbi évtizedben már szerencsére gyarapszik. Alapvetően hideg éghajlaton él, de ha nem zavarná az ember, simán élhetne például Magyarországon is, legalábbis odaát találtak példányt Kaliforniában is, amikor Amerika még csak egy ígéret volt, és még voltak benne például bölények.

A rozsomák azonban számottevő médiatényező is lett mára, még ha álnéven is. "Rozsomák" ugyanis (immár nagy r-rel) a Marvel képregénykiadó univerzumának egyik meghatározó alakja. Egy sima google keresés nagy százalékban őhozzá irányuló linkeket fog elénk tárni, kisebb részben találunk olyan hivatkozást, ami arról szól, hogy van egy ilyen állat is. A képregénykarakter fő ismérvei a kezeiben lévő hármas pengék, melyeket ugyanúgy aggyal irányít mint bármely testrészét, hiszen a teste része, csontból van, csak az őelőtte is ismeretlen múltjában az egész csontváza, a karmokat is beleértve, adamantium-borítást kapott, ami egy képzeletbeli fém, viszont nagyon erős. Igen, azért ez egy komolyabb műtét lehetett, pedig mához képest volt vagy ötven éve. A túlélését mindenesetre segíthette az iszonyú heves gyógyulási potenciálja, vagyis gyors regenerációja, ahogy ezt az X-Men filmekben is láthattuk. Nem nagyon lehet kinyírni, túl gyorsan gyógyul, a csontja meg ugye nem törik. Ha meglövik mondjuk, az kábé addig fáj neki, mint nekünk mondjuk egy közepes könyökbeverés.

Érzékszervei emberfelettiek, különösen a szaglása, fizikai ereje szintúgy messze egy hétköznapi rakodómunkás fölötti. És ha cseszegetik, dühös lesz.

 Régi motoros a Marvel Univerzumban, és talán az első "rosszarcú" karakter. Sörözik, dohányzik, csúnyán beszél, esetenként durván lemészárolja a neki nem tetszőket. Végülis, azokkal a pengékkel mit lehetne kezdeni? Nehezen alkalmazható a superhősök általános gyakorlatában meglévő ölésmentes módszer. (Pókember kinyírt valakit? Neeem, a rosszfiúkat mindig csak pókhálóba csomagolva és kékre verve találja a helyszínre siető rendőrség, hullákat soha) Tehát mindenképpen egy új vonulat volt ő az Amerika Kapitány, Thor isten, Superman által fémjelzett helyes és csillogó fogsorú sztárok között, de mégsem az agyatlanul tomboló Hulk. Bár akadtak problémái vadállati lényével.

 A lézerszem fénye az örökbecsű Pókember széria mellékleteként egy időben megjelenő "Kitty Pride és Rozsomák" sorozat révén verődött vissza jópárszor az adamantit karmokról, és annak a sztorinak a kicsit sötétebb tónusa, és maga a fő karakter karcos (hehe, "karcos") jellege miatt meg is kedveltem nagyon. Kitty Pride egyébként az a kiscsaj akit az előző X-Men filmben lehetett látni villanásokra, képessége az "anyagtalanná válás", vagyis ,hogy áthatol szilárd tárgyakon. (Ennek a fizikájába most ne menjünk bele. És igen, a ruhája is állagot vált vele ilyenkor...a definíció szerint minden, ami hozzáér. A filmben a táskájáért szalad vissza a törióra után, aztán kifelé át az ajtón, megvan?)  De mi lehet az a Rozsomák? -gondoltam akkoriban gyakran. Aztán jött Charlie Bood.

 Rozsi egyébként az Államokban hamar önálló karriert kezdett futni, az X-Men után saját címmel bírt, és a Rozsomák képregénynek itthon mostanában jelenik meg a harmadik száma. (az első szám borítója egyébként ugyanaz, mint a feljebb látható, mivel ugyanaz az aktuális  sztori is. Igen, magyar szöveggel. ) Barna-fekete szerkóban nyomul, széles-csúcsos maszkkal, talán az állatra akarván utalni. Ismeretes sárga-fekete ábrázolása is, amit én erősen gagyinak érzek, de teljesen official.

A tévében futó rajzfilmekben és a moziban "Farkas" nevet kapott a magyar keresztségben, gondolom a "ha már buták az emberek, ne fárasszuk őket, sőt ez végülis jó is" elv alapján, de az is lehet, hogy az igényes fordítók úgy gondolták, ami "wol"-lal kezdődik, az biztos farkas, csak tájszólásban. BTW, az azért érdekelne, hogy a nevét kölcsönadó kedves állatot mely leleményes magyar elme keresztelte el annak idején "Rozsomák"-nak? Mert ügyes egy név, az egyszer tutter.

- lsg404

Blogba Véste: Pinkhell 21:31

 

2005. december 6., kedd

Hungarocomix…
 …avagy, gyűljünk össze mind!

2005. november 26. ismét jeles dátumként vonul be a képregényszerető emberek naptárába. Ezen a szombati napon került ugyanis megrendezésre a hazai képregényes élet harmadik (1. Magyar Képregény Fesztivál, és a Képregény Világnapja után) nagyobb volumenű rendezvénye, amely ezúttal az Örs Vezér téren található Új Sugár üzletközpontban kapott otthont. A program ezúttal nem volt olyan színes, mint, ahogy azt az első fesztiválon tapasztalhattuk, de ha őszinték vagyunk nem hiányoztak a beszélgetések, hiszen az volt a cél, hogy az itthoni képregényes élet apraja-nagyja összegyűljön, kiadótól az alkotókig, az árusokon át egészen a rajongók és olvasók hadáig. Résztvevők pedig akadtak szép számmal, a Képregénykiadók Szövetségének szinte összes tagja képviseltette magát a rangos eseményen, kínálva mindent, ami (főleg) szemnek és szájnak ingere lehetett. Az ügyes időzítésnek hála számtalan friss kiadvány bukkant fel a forgatagban (FF3, Rév, 14 karátos autó, XIII: SPADS, Pinkhell, Sushi Strip, Kalyber Joe) és volt, aki (Panini Comics) előrehozott premierrel csábította a képregények kedvelőit.

Maga a helyszín első körben furcsán hangozhatott, de a tökéletes szervezésnek hála hamar kiderült, jobb helyet keresve sem találhattak volna a lelkes kezdeményezők. A Hungarocomix könnyen megközelíthető helyre került, de ami ennél is fontosabb, egy olyan környezetbe, amely tökéletesen megfelelt a kívánalmaknak, és ráadásként ezúttal olyan emberekhez is eljutatta a képregény hírét, akik nagy valószínűséggel még nem is hallottak az itthon egyre nagyobb méreteket öltő kultúráról. Felosztás szerint három szinten szinte minden várta a látogatókat. Aki vásárolni akart tucatnyi standon keresgélhetett a jobbnál-jobb füzetek és albumok között, aki az alkotókkal szeretett volna találkozni, az szintén két emelet között ingázva gyűjthette a dedikálásokat, vagy szerencsés esetben egy portré erejéig is összeülhetett a tehetséges rajzolókkal. A harmadik emeleten kellemesen elszigetelve, nyugodt környezetben a Magyar Képregény Akadémia áttekintő és érdekességeket nyújtó kiállítása került berendezésre, büszkén hirdetve a magyar (és más) képregények jogos voltát és művészi színvonalát.

A nyolc órán át zajló eseményt a Wágner és Vatta társulat színesítette és a vállalkozó kedvűek a jelenlévő kiadók és árusok által felajánlott értékes nyereményekért szállhattak tudásbeli harcba. A Hungarocomix azonban nem csak a vásárlásról szólt, sőt, ha elmerültünk a zsibongó tömeg látványában, akkor könnyen rájöhettünk ez valójában egy társadalmi rendezvény, ahol ugyan fontosak a standokon felhalmozott kiadványok, de mégis az hozta össze az embereket, hogy egy közös szenvedély kapcsán találkozhattak. Kiadó a gyűjtővel, egyszeri vásárló a megszállottal cserélt eszmét, s az egész képregényes társulatot körüllengte valami megfoghatatlan érzés, amiben jó volt elmerülni, részt venni, átérezni. A hazai képregényes vonulat ismét jelesre vizsgázott, mind a résztvevők, mind a szervezők részéről, s ha nem is váltotta be mindenki reményét, azért bizonyára mindenki helyeslően bólogat, ha azt mondjuk: örülünk, hogy ott lehettünk. S csak, hogy ne mondják: részrehajlók vagyunk, egy apró kritikát fogalmaznánk meg a célszemélyek felé: ha lehet legközelebb egy pénztárcabarátabb (lehetőleg fizetésközeli) időszakra időzítsétek a rendezvényt!

Márciusban találkozunk! :)

Üdvözlettel: Bateman

Blogba Véste: bat.e.man 11:58

 

2005. november 22., kedd

The Ultimates

avagy,

Amerika gyarló szuperhősei lenyomják a világot

Mostanra már köztudott dolog, hogy az ország hadban áll. Kicsiny hazánkat lerohanta a Marvel univerzum, és mindezidáig nem ütközött nagyobb ellenállásba. Akadály nélkül hatolt be otthonainkba, foglalta el könyvespolcainkat. Mondhatni, Magyarország kapitulált a megszálló erők előtt.

Örömmel fogadtuk, rég nem látott vendégként üdvözöltük a katonákat. Tudom, volt már ilyen, ez most mégis más.

Mint korábban itt és más fórumokon hírül lett adva, 4 új Marvel cím jelent meg idehaza. Ebből kettő a hagyományos univerzumban, kettő pedig az “Újvilágban” játszódik.

Ezek az újvilági címek felkeltették az érdeklődésemet. Valami újba kóstoltam bele általuk, és ízlett. Nagyon is. Elindultam hát, hogy felfedezzem ezt a vadonatúj világot, ami csupa ismerős arcot rejt magában, mégis annyira más, mint amit megszoktunk.

Kis felfedező utam első állomásaként megálltam az Ultimates háza táján és szemlélődtem egy kicsit. Csodás dolgokat láttam. Óriásokat és apró lényeket, isteneket és acélembereket. Gigantikus csatákat, földönkívüli inváziót, és még valamit, ami még a kocsonyás, nyáladzó idegeneknél is rosszabb: a velejéig őrült, ultrabrutális Hulkot, aki talán még sosem volt ennyire sötétzöld, mint most.

Az újvilág prímása ezúttal is Millar papa, aki nem meglepő, jól húzza a talpalávalót. Érezni, hogy tudja, mit akar. Zenéje erőteljes, markáns. Hőseink pedig úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Mindehhez Bryan Hitch asszisztál realisztikus, militáris képeivel.

A történet kezdete, leginkább azokra a II. világháborús, amcsi, betyár-katona filmekre emlékeztet, mint A piszkos tizenkettő, vagy a Kelley hősei.

Nick Fury a SHIELD ügynöke gondol egy nagyot, és amolyan “mekkora királyság lenne már” alapon maga köré szervez egy szuperhős osztagot, akiknek elsődleges célja az ország védelme lenne. A világ a mutánsfenyegetés árnyékában él, plusz van még vagy ezer veszély, amiről a nagyvilág nem is tud. Fury ráveszi az elnököt, hogy támogassa a projektet. Megkapja a pénzt, kezdődhet a buli.

Showtime.

Persze, egy ekkora volumenű dolgot nem könnyű létrehozni. Az egész mögött komoly PR munka áll. A csapatba nem kerülhet akárki. Mutáns például, alapból nem lehet csapattag, mivel nekik mostanság elég rossz hírük van. Tudni kell, hogy ezek a csapattagok, nem csak katonák lesznek, de közszereplők is, igazi sztárok. Nagyon óvatosan kell összeválogatni a résztvevőket.

Már ebből sejteni lehet, hogy itt megint valami más, valami szokatlan készülődik. Az egész bűzlik a képmutatástól, manipulatív, mintha csak egy valóság show szereplőit válogatnák össze.

Anno, Stan Lee nagy újítása abból állt, hogy sebezhető, emberibb szuperhősöket teremtett. Most, a második évezred küszöbén már nem elég, ha egy hős nem mindenható. Nehéz vele azonosulni, ha nem érzi azokat a problémákat, amivel az átlagember nap mint nap találkozik.

Az Ultimates továbbviszi Stan Lee elgondolását, és a hősöket negatív emberi tulajdonságokkal ruházza fel, olyanokkal, mint a féltékenység, a nagyravágyás, a képmutatás - így válnak ezek a hősök gyarlóbbá még az esendő kisembereknél is.

Az Ultimates lapjain, bár nagyjából a régi arcok köszönnek vissza ránk, egyes szereplők nagyobb, mások kisebb változáson estek át, de egyikük sem kerülhette el sorsát, így kénytelenek voltak megújulni, vagy, ha úgy tetszik: megromlani.

Nick Fury például megvált legendás sörényétől, és most úgy néz ki, mint aki túl magasra állította a szolárium-gép fokozatát, aztán pedig elbóbiskolt volna a masinában. A fickó kiköpött Sámuel János, aki, mintha még mindig a Tripla x-ben szerepelne, jár-kel, tesz-vesz, intézkedik, ő a kerék tengelye. A szemkötő védjegy azért megmaradt.

Amerika Kapitányon túl sokat nem változtattak, talán csak kicsit a fizimiskán igazítottak. Meg, mintha egy kicsit elmélyítették volna a figurát, bár ezt nem tudom, mivel az eredetit nem nagyon ismerem. Ez a kapitány csendes, visszahúzódó, keresi a helyét a világban, de nem nagyon találja. A régi iskola veteránjának idegen a mai rohanó, hideg világ. Ami nem változott, az a minden egyebet háttérbe szorító hazafiasság.

Erős Antal, a Vasember, igazi playboy. Gyöngyfogaival vigyorog bele a kamerába, amint meglát egyet valahol, oldalán mindig a leggyönyörűbb nők lógnak.

Bár köztünk legyen szólva, szerintem egy kicsit túl sokat iszik. Jarvis, a milliárdos komornyikja pedig, hmm, na igen, ő egy kicsit más.

Hmm, a nők, na igen a nők, azok csodálatosak. Az úgynevezett gyengébbik nem, Wasp, Black Widow és Betty Ross által képviselteti magát a csapatban. Ilyen kavarógépeket nem láttam még, mint ezek. Pletykálkodnak, intrikálnak, szövik a kis hálóikat. Szóval igazi nők.

A legrosszabb közülük talán Betty Ross, Bruce Banner volt barátnője, aki amúgy a csapat PR részlegének a vezetője. Rendesen kihasználja, hogy a nyámnyila tudós még mindig belé van esve. Szurkálódik, csak úgy mellékesen megjegyzi, ha épp randira megy. Nem csoda, ha a szerencsétlen kisegérből előbukkan a vadállat (szó szerint), és lerombolja fél New Yorkot.

Oda se neki, majd a PR osztály elsimítja a dolgot

Érdekes módon, a csapat legnormálisabb, és legheroikusabb alakja a legőrültebb is egyben. Thor, a viharisten eléggé ellentmondásos karakter. Sokak (és saját maga) szerint ő az északi viharisten, Thor reinkarnációja, aki azért jött el, hogy megváltsa a világot. Az ereje is megvan hozzá, de valami mégsem stimmel. A fickónak ugyanis terjedelmes pszihiátriai aktája van. Látomások gyötrik. Vajon tényleg isten, vagy csak egy képzelgő őrült, aki hippi eszméket terjeszt a világban? Kit érdekel, amíg a csapat segítségére lehet.

Az egész koncepció erősen hajaz Ellis nagy csapatára, az Authorityre. Nem meglepő, hogy mind Millar, mind pedig Hitch segédkezett a legfelsőbb hatóság történeteinek az elbeszélésében, ennek nyomai erősen érződnek a modern Avangers történetein.

Bár úgy tűnhet, hogy eleinte nagyon nehezen indul be a szekér, de amint eléri a csúcsot és megindul a lejtőn, töretlenül robog előre, eltaposva mindent, ami az útjába kerül, legyen az szuperhős, vagy a pórnép fia. Millar kegyetlen iramot diktál. Ha valaki azt hiszi, a főhősöket megkíméli, az téved, mennek ők is a darálóba rendesen. A csapat fennállását külső és belső ellenség egyaránt fenyegeti. Ahogy az lenni szokott, a baj mindig onnan jön, ahonnan legkevésbé várják.

A sorozat a humort sem nélkülözi, jellegzetesen markáns, tökös-gyerek humor ez. Az a fajta, ami mar, mint a mustár. A történetet színesítik azok a kis kiszólások más képregények felé, amiket olykor-olykor elejt az író. Egy bálon például a Tony Starkot lerohanó két tv riporter kiköpött Lois Lane és Clark Kent, mögöttük pedig, kamerával, mintha csak Jimmy Olsen álldogálna.

Kellett már egy ilyen, de nagyon.

- Jericho

Blogba Véste: Pinkhell 17:50

 

2005. november 3., csütörtök

Külsejében megújulva, de a régi belekkel várja a Sokk Magazin a kedves érdeklődőket. Képregényes cikk egyelőre csak egy van, de ez nyilván változni fog.

Blogba Véste: Pinkhell 19:54

 

2005. október 28., péntek

A napokon belül megjelenő - novemberi - Mozinet Magazin képregényrovatában ezúttal egy Sin City paródia fog szerepelni. Klikk a képre!

Blogba Véste: Pinkhell 14:11

 

2005. október 10., hétfő

Kiss Ferenc

MAGYAR KÉPREGÉNYES ÁTTEKINTÉS

A nagy, hazai képregénydömpingben sajnos a magyar alkotók szorulnak ki elsősorban a szűkös publikálási lehetőségekből.

A Vadzsra totál bebukott Sarlós Endre: 1566. Szigetvár eleste című színes képregényének közlésével, így hiába várjuk a Requiem egy hadseregértet, a Pannon tüzeket és a többi félbemaradt projektet.

Ugyanígy járt nyáron a Krixkrax Kikapcsoló Magazin, ahol irodalmi adaptációk jelentek meg. A folytatásos képregényeket közlő újság csupán három számot ért meg.

A Füles Fazekas Attila új képregényét, a Képrablók nyomábant közli, ahol a főhőst, Farkas Győzőt a rajzoló ifjúkori, a korábbi történetekhez képest jócskán túlöltözött önmagáról mintázta.

A Kis Fülesben Topálovits Pál ismeretterjesztő képregényeinek újrája fut, melyeket a ’80-as években a Süniben közöltek. Mellette Laczky István egyoldalas Kis Füles sztorijai kaptak helyet.

A Füles Évkönyvben egy teljes, Podmaniczky Ferenc által rajzolt képregény jelent meg, mely Verne Gyula: Utazás a Föld középpontja felé című regénye nyomán készült.

A Fülesbagoly Balog Zoltán képregényeit közli, míg az őszi extra szám fényét Móricz Zsigmond Tragédiája emeli Csordás László tolmácsolásában.

A Kreténben továbbfut a Diplopia című sci-fi paródia, melyet Fekete Imre ír és Varga Zerge Zoltán rajzol. Találkozhatunk dr. Sör Kálmán matematikussal, Göndöcs Gergely alakjával és Fekete Imre utánozhatatlan humorú képregényével, a Csak egy átlagos hétfővel is.

Marabu Dilidodó című képregénycsíkjaihoz, melyek hónapról hónapra színesítik a Kretén palettáját, most Vass Róbert nyúltörténetei társultak.

A lapban már a tizedik éve állandó helyet birtokolnak maguknak Kovács Pistike, 9 és " éves tanuló képregénytörténetei, Fekete Imre bácsi tolmácsolásában.

A Profiterol magazin 8. számában képregényes szekció indult. Ebben a számban Andersen klasszikus meséjének, A rendíthetelen ólomkatonának a feldolgozását csodálhatjuk meg, melyet Szántai K. dolgozott fel invenciózusan.

A Pesti Estben és a Pesti Est Junior Magazinban Gróf Balázs képregényei futnak, míg az Exit Hegedüs Márton Tex és Mex történeteit közli.

A könnyed altesti humor reprezentánsai: a Pikáns és a Szaft lábbal rajzolt képregényeket forszíroz az olvasókra. A Morbidban elhalt a képregény, míg a Móricka és a Kismalac oldalain régi ismerőseinkkel: Fókával, Giddyvel és Téjlorral találkozhatunk.

A Magyar Képregény Akadémia színes kiadvánnyal, a Pinkhell magazin 0. számával (a Pinkhell első számába tervezett "Vogel" című képregény egy-egy promo-képe megtekinthető jelen blogon) készül a novemberi Hungarocomixra. Természetesen az “akadémikusok” rajzolják a kiadványt.

Ugyancsak erre az időpontra van időzítve Ábrai Barna (GEEK) limitált példányszámú, Sushi Strip nevű kiadványa, a Mozinet magazin pedig, Varró Attila régóta futó, “Cult comics” című rovata mellett létrehozott egy “Kimaradt jelenetek” című képregény-szekciót is, szintén az MKA tagjaira számítva. Az első képregény egy Kemenes Tamás és Zorro de Bianco (Fehér Zoltán) által jegyzett Csillagok háborúja paródia volt, egy oldalon, a következő számban pedig, ha minden jól megy, a Sin City-t figurázza majd ki ugyanez a páros.

A Képregénykedvelők Klubja (KKK), összefogásban a Bayer Antal nevével fémjelzett Míves Céh-vel, egy képregénytörténeti ritkaságot jelentet meg. A három Jack London mű az ’50-es évek végén, a ’60-as évek elején jelent meg, amikor Sebők Imre rajzolói pályafutásának a csúcsán járt. A kopott nyomatokat (az eredeti elveszett!) komputer segítségével és kézi munkával restaurálták.

A közeljövőben jelenik meg Odegnál Róbert: A rév című munkája, a Vad Virágok Könyvműhely gondozásában.

Hazánk vitathatlanul legismertebb és ismerten legvitatottabb képregényrajzolójának, Gróf Balázsnak is novemberben jelenik meg gyűjteményes kötete, melyet a Nyitott Könyvműhely ad ki.

Félve és reménykedve írom le, hogy novemberben megjelenik a már többször beharangozott Kertész Sándor szociográfia, a Comics szocialista álruhában.

A Képes Kiadó, azaz Korcsmáros Gábor a híres rajzoló, Korcsmáros Pál unokája az év végére két művet jelentet meg a nagypapa hagyatékából.. Az egyik Jókai Mór Aranyembere, míg a másik Rejtő Jenő: A tizennégykarátos autó képregényadaptációja, melyet az eredeti képregény szellemiségében Garisa H. Zsolt egészített ki, és Varga Zerge Zoltán színezett.

A Fekete-fehér képregényantológia 3. számában több magyar anyag is szerepel.

[Saban, Tomster (Pásztor Tamás), Kalyber (Pilcz Roland), Jécsai Zoltán és Kemenes Tamás munkái]

A Képregénykedvelők Klubja fuzionált a Karton Karikatúra- és Képregénymúzeummal. A minden hónap utolsó csütörtökén, 18 órától tartandó összejövetelre minden, képregény iránt érdeklődőt szívesen látnak.

Októbertől a rendezvények a Kultiplexből visszaköltöznek a Kartonba. (1054. Budapest, V. ker. Alkotmány u.18.)

Az októberi KKK díszvendége Tiszai Laci bácsi lesz, aki harminc éven át szerkesztette a Fülest, és Gugi Sándorné, a méltatlanul elfeledett rajzoló, a magyar képregény úttörőjének özvegye.

A Karton távlati célja az, hogy a folyóiratokban megjelent képregényeket katalogizálja, és beszkennelje, hogy ezek a rég elfeledett művek a nagyközönség számára is hozzáférhetőek legyenek.

Blogba Véste: Pinkhell 20:08

 

2005. október 7., péntek

Strangers in paradise

A Strangers in paradise nem egy elfuserált Dj Bobo szám, és nem is egy egzotikus koktél neve, bár elsőre úgy hangzik mintha, de nem - ez egy oltári jó képregénysorozat, megtömve humorral, megszórva egy kis tragédiával, és natürlich nagyon jó arcokkal. Írója és rajzolója Terry Moore.
Hogy hogyan is indult ez az egész? Hát annak hosszú története van, de röviden összefoglalva: Mr. Moore a semmiből jött, rajzolt egy jót, és bezsebelt minden díjat. Ilyen egyszerű ez kérem.

A rajongók által csak SIP-nek becézett Strangers in paradise szinte azonnal siker lett. Az embereket lenyűgözte a közvetlen stílus és a hol vidám, hol szomorú történetek.

A sikerhez persze a jól eltalált karakterek is hozzájárultak. Lássuk tehát őket.

A SIP történeteinek középpontjában két lány, Francine és Katchoo (egézségedre) és az ő barátságuk áll. A későbbiekben hozzájuk csapódik még David, hogy hárman nézzenek szembe minden gonddal-bajjal.

Francine egy kissé molett, érzékeny lány és igen, egy picit szerencsétlen is. Nagyon sok pofont kapott már az élettől, de főleg a férfiaktól, így aztán érthető, hogy rendkívül óvatos az ilyen kapcsolatokban. De azért mindig sikerül beleválasztania.

A furcsa párosban ő az aranyos, a kedves, a nagyon szerethető fél. Legutóbbi barátja, Hapták Freddy, ahogy Katchoo viccesen elnevezte, is tisztában van barátnője ezen tulajdonságaival, és pofátlanul ki is használja őket, amikor csak lehet. Francine ebből persze nem vesz észre semmit.

Katchoo, Francine legrégibb barátnője, első látásra nagyon nehéz eset, sőt, a második, illetve a harmadik szemrevételezés után is, de ő a leghűségesebb barát a világon. Ö és Francine jóban-rosszban együtt vannak, pedig a természetük igencsak különböző. Katchoo, a dögös csaj, barátnőjének totális ellentéte. Titokban szerelmes Francine-be, és emiatt nagyon sokat szenved. Heves természetű, nyugtalan, igazi vagány. Utálja a férfiakat, de legfőképpen azt, ahogyan a modern férfiak a nőkkel bánnak. Így aztán nagyot esik az álla, amikor megismerkedik Daviddel.

David, ez az elsőre gyámoltalannak tűnő fiú, mint kiderül, igazi gáncsnélküli lovag. Amikor először találkozik Katchooval, rögtön megtetszik neki a lány. Kissé meglepi Katchoo provokatív és elutasító viselkedése, de Davidet keményebb fából faragták, mint azt elsőre gondolnánk róla. Ha baj van, mindig lehet rá számítani, még kérni sem kell nagyon. Igazából le sem lehet vakarni.

Ez tehát az alapfelállás, ők hárman az idegenek a Paradicsomban, akik próbálnak beilleszkedni, megbirkózni a világgal.

Hogy miben rejlik a SIP vonzereje? Hát, először is vicces, a három jó barát esetlenkedése ugyanis nagyon sok humoros helyzet forrása. Jó, mert őszinte, nem kertel, hanem úgy mutatja be a dolgokat, ahogyan azok vannak és sokszor bizony nagyon kegyetlen tud lenni a valóság. Jó példa erre a két lány szomszédjában lakó, totálisan megkeseredett házaspár, akik teljes hazugságban élik az életüket. Hazudnak egymásnak, hazudnak a külvilágnak, és talán még maguknak is.

A sorozat fontos témája az emberek közti kapcsolatok. Egy-egy rész után kiváló önanalíziseket lehet készíteni, utána pedig lehet mosolyogni önmagunkon, vagy éppen sírni. A Sip üzenete örökérvényű, napjainkban pedig igencsak aktuális: szeressük egymást gyerekek! Figyeljünk oda egymásra! Néha pedig nézzünk a lábunk elé, hogy lássuk, kin taposunk éppen.

- Jericho

Blogba Véste: Pinkhell 3:16